Mikroműanyag a Tiszában és a Tisza-tóban

A PPT projektet megelőzően már két alkalommal is végzett mikroműanyag-vizsgálatokat az Eurofins Analytical Services Hungary Az eredmények sajnos nyugtalanítóak voltak, ezért is határoztunk úgy, hogy a Tisza és vízgyűjtő területe után a Parányi Plasztiktalány Projekt keretében elvégezzük a vizsgálatokat a Dunán is.

Az alábbiakban tehát a tiszai eredmények:

Tisza – 2017.

Az Eurofins Analytical Services Hungary Magyarországon elsőként végzett mikroműanyag-vizsgálatot a Tiszánál.

Kiderült, hogy jelentős, az európai mérésekhez hasonló mennyiségű mikroműanyag található a Tiszában is.

A 2017 júliusában, az V. PET Kupa keretében a Tiszán vett víz- és üledékminták eredményei igazolják a nemzetközi kutatásokat: a mikroműanyag-szennyezés globálisan érinti vizeinket.

Az eredmények szerint a Tiszában köbméterenként 4,9 db 300 mikrométernél nagyobb, de 2 mm-nél kisebb, míg 62,5 db 15 és 300 mikron közé eső részecske található.

Ezek az adatok a nemzetközi eredmények tükrében is jelentősek, hiszen a 300 mikrométernél nagyobb tartományban a Duna ausztriai szakaszán 0,3 részecskét, olaszországi tavakban 1-4 részecskét, míg a Rajna iparosodott szakaszán 15-20 részecskét mutattak ki köbméterenként.

A fenti adatok tükrében valószínűsíthető, hogy több millió mikroplasztik úszik le a Felső-Tiszán óránként!

A leggyakoribb kimutatott műanyagfajták a polipropilén, politetrafluoretilén (teflon) és a polietilén voltak. Az üledékminták eredményei alapján 1 kg tiszai üledék átlagosan 1,76 db mikroplasztikot tartalmaz. Ezek az infravörös mikroszkópos eredmények értelmében politetrafluoretilén és polisztirol részecskék voltak.

 
Íme a mikroműanyag a mikroszkóp alatt. Fotó: Eurofins Analytical Services Hungary
 
Bordós Gábor, a környezetvédelmi vizsgálatokkal is foglalkozó független laboratórium, az Eurofins Analytical Services Hungary szakembere elsőként vesz mikroműanyag-mintát a folyóból. Fotó: Laboratorium.hu

Tisza – 2017.

A tiszai vizsgálat után a Tisza vízgyűjtőjén vett mintákat vizsgálta az Eurofins Analytical Services Hungary

A Tisza-tavat tápláló Eger-patak, a tározón belül található Nagy-morotva, valamint a Tisza folyó Tiszafürednél vett mintáiban is kimutathatók voltak mikroplasztikok.

A HappyFish projekt keretében végzett kutatás során az Eurofins Analytical Services Hungary szakemberei mintaterületnek a Tisza-tavat választották, itt ugyanis több víztípus mintázása is kivitelezhető, a Tisza vizét pedig csatornákon keresztük számos Kelet-magyarországi halgazdaság használja.

A december elején lezajlott mintavétel során a laboratórium munkatársait a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. nagy helyismerettel rendelkező, tapasztalt kollégái segítették az Eger-patakon, a Nagy-morotván, a Tiszán és a Tisza-tó tározóterén.

A folyamatos laboratóriumi fejlesztéseknek köszönhetően a 100 mikrométer (3-4 hajszálnyi) pórusátmérőjű szűrőkön 1,5m3 vízminta átszűrése is lehetséges volt minden mintavételi ponton.

A vízfolyásokban 10 részecske jelent meg 1 m3 mintában, jellemzően polipropilén (PP) és polietilén (PE) anyagúak. A Nagy-morotvából származó mintában ez a két anyag hasonló koncentrációban jelent meg, azonban ezen felül poliészter részecskéket is detektáltak a kutatók, ezért itt magasabb az egységnyi vízben mutatkozó mikroműanyag-koncentráció.

Mikroműanyagok száma 1 m3 felszíni vízmintában különböző mintavételi pontokon. Forrás: Eurofins Analytical Services Hungary

 

Az üledékmintákból a Tisza-tó mintavételi pontjain a kutatók jellemzően 1 részecskét találtak kilogrammonként. A Nagy-morotvában polipropilén (PP), míg az Eger-patakban polisztirol (PS) és poliamid (PAM) volt kimutatható. Ezek az értékek közelítenek a Tisza felsőbb szakaszán (Dombrád) nyáron vett mintában mértekhez: ott 1,7 részecske (polisztirol és politetrafluor-etilén) volt 1 kg üledékben, ahogy az a 2. ábrán is látható.

Mikroműanyagok száma 1 kg üledékmintában különböző mintavételi pontokon. Forrás: Eurofins Analytical Services Hungary

 

Jelen esetben a terhelés növekedéséhez hozzájárulhat a Tiszába vezetett tisztított kommunális szennyvíz is, amelyben a mikroműanyagok koncentráltan fordulhatnak elő, hiszen ezeket a szennyvíztisztító rendszereket első sorban biológiailag lebontható anyagok eltávolítására tervezték. Az Eger-patak felsőbb szakaszai iparterületeken haladnak át, ami szintén fokozott terhelést okozhat.

A mostani eredmények fontos szerepet játszanak a HappyFish projektben (a halastavak mikroműanyag-tartalmának jövőbeli értékelésében), de sajnos arra is rámutatnak, hogy a mikroműanyagok a hazai természetes vizekben is elterjedtek.

Bordós Gábor, az Eurofins Analytical Services Hungary projektmenedzsere
Szunyogh Gábor, az Eurofins Analytical Services Hungary marketingvezetője.