Mikroműanyag-mérés a Duna felső szakaszán

Hemzseg a mikroplasztik a Dunában

A Duna mintavételezésére 2018.09.06-n került sor. Két pontot jelöltünk ki a folyó fő ágán: a főváros északi peremén a Megyeri híd fölött, illetve a déli szakaszon a Csepeli Szabadkikötőnél (1. és 2. ábra). A mintavételi helyek megközelítésében a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság (KDV VIZIG) kollégái nyújtottak segítséget. A korábbi mintavételekhez hasonlóan itt is a folyó teljes keresztszelvényének mintázását végeztük, ami sokkal nagyobb feladatot jelentett, mint a mellékfolyókon, de a KDV VIZIG Dr. Csoma János mérőhajója kiváló platformot biztosított (3. ábra). Mindkét ponton legalább 2.500 L mintát vettünk 60 mikrométeres pórusátmérőjű szűrőt használva.

A PPT projekt során 2018 júniusban a Duna két mellékfolyóján (Ipoly, Rába) már megmértük a mikroműanyag-koncentrációt, így nem volt meglepő, hogy a Dunában is találtunk mikroműanyagokat. Azonban a most kimutatott mennyiség az eddigi magyarországi mérések közül kiemelkedően a legnagyobb. A Megyeri hídtól északra 1 m3 vízben átlagosan 45, míg a déli mintavételi ponton 55 részecske található. A két eredményt összehasonlítva a Budapest alatti szakaszon a koncentráció emelkedése tapasztalható. Vélhetően ezt a növekedett terhelést a városokra jellemző nagy népsűrűséggel lehet kapcsolatba hozni: a nagy esőzések során a burkolt út felszínekről bemosott csapadék és a szennyvíztisztító telepek is jelentős forrásai lehetnek a mikroműanyagoknak nemzetközi tanulmányok szerint. Az anyagfajtákat vizsgálva a Dunán a korábbi hazai mérésekhez hasonlóan a legnagyobb mennyiségben a fogyasztási cikkekhez, csomagolóanyagokhoz felhasznált anyagfajták (polietilén, polipropilén, polisztirol) mutatható ki. Érdekes tény, hogy a két dunai pont között a polietilén és a polisztirol koncentráció nem változott jelentősen, az eltérést a polipropilén koncentrációjának növekedése okozza. A PPT projekt során mért eredményeket a 4. ábra szemlélteti.

Európában mostanáig igen kevés tanulmány foglalkozott édesvizek mikroműanyag-szennyezésének vizsgálatával. A különböző kutatócsoportok más-más mintavételi módszert alkalmaznak, így az eredmények nehezen vagy sok esetben egyáltalán nem összehasonlíthatóak. A mintavételeket jellemzően 300 mikrométeres pórusátmérőjű planktonhálókkal végzik, azonban több kutatás látott napvilágot, amelyekben azt hangsúlyozzák, hogy a kisebb méretű részecskék számossága nagyobb. Éppen ezért fontosnak tartjuk az Eurofins Analytical Services Hungary-nél a mintavételi módszer fejlesztését, a minél kisebb méretű mikroműanyagok mintázásának kidolgozását, ezért alkalmaztunk 60 mikrométeres pórusú szűrőket. Korábbi vizsgálataink során a Tiszán 100 mikronos szűrőket használva jellemzően 10-20 részecskét mutattunk ki 1000 liter vízben. Ez az érték nagyjából hasonló mértékű, mint amelyek nemzetközi tanulmányban olvashatók (pl. a Rajna legszenyezettebb pontján 15-20 részecske található 1 m3 vízben). A Duna ausztriai szakaszát két tanulmányban vizsgálták, azonban a különböző módszerek miatt ezek az eredmények nem hasonlíthatók össze a most elvégzett mérésekkel. A Bécs környékén 2010-ben és 2012-ben végzett mérések alapján az összes 0,5 mm-nél nagyobb műanyagok száma 1000 liter vízben átlagosan 0,9 részecske. Az osztrák környezetvédelmi hatóság mérései tömegre kalkulálva adják meg a Duna műanyag hozamát. 2015-ben kiadott jelentésük alapján a szlovákiai határszakaszon a legnagyobb napi hozamot 66 kg-ra becsülik.

A most közzétett eredmények egyszeri mérésekből keletkeztek, így hosszú távú következtetéseket nem vonhatunk le belőlük. Az azonban mindenképpen fontos, hogy a hazai vizekben is számítani kell a mikroműanyagok megjelenésére. Elterjedésük, hatásaik és forrásuk vizsgálata a jövőben kiemelt jelentőséggel bírhat. Forrás oldalról közelítve hazai viszonylatban is érdekes volna például a szennyvíztisztítók mikroműanyag-visszatartó kapacitását átfogóan, anyagfajtákra lebontva megvizsgálni.

A nemzetközi hatáselemzési tanulmányok eredményeiből kiindulva gyanítható, hogy a dunai ökoszisztémában káros hatást fejtenek ki a mikroműanyagok, így hosszabb távon az emberi egészségre is veszélyt jelenthetnek. Ezzel szemben a fővárosi ivóvízbázist egészen valószínűleg nem veszélyeztetik, hiszen a parti szűrésű kutak nagyon jó minőségű vizet adnak, amely alig igényel további kezelést.